#hetimeeting blog
Leplezetlen vélemény a 2021-es év színeiről
Itt az ideje, hogy mi is kivesézzük ezt a témát! Mivel online világban dolgozunk, nagy jelentőséget tulajdonítunk a megfelelő színválasztásnak. Hogy miért? Azért, mert ez az első dolog, ami felkelti és megragadja az érdeklődök figyelmét egy weboldalon.
2021 Pantone színei a világos napsárga és a nyugtató szürke. Érdekesség, hogy 2000 óta ez a második olyan év, amikor nem egy, hanem két színt választanak meg az év színének. Csak említésképpen, a másik év 2016 volt, ahol a rózsakvarc és az égkék színe volt megválasztva.
Az influenszerek igazat mondanak?
Ha tovább olvasol, akkor megtudhatod, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a megfelelő szponzorált tartalmak megjelenítése érdekében milyen tájékoztatót adott ki. Összegyűjtötték, hogy kiknek és mire kell odafigyelniük az ilyen jellegű tartalmak megjelenítése érdekében. A tájékoztató célja, hogy a jövőben a fogyasztók tudatosságát fejlesszék.
10 tipikus közösségi média hiba, amit a vállalkozások elkövetnek
Sokan küzdenek, hogy elérjék a kívánt eredményeket, de az valahogy nem akar jönni, mert nem használják megfelelően a platformokat. Ez sokkal gyakrabban fordul elő mint gondolnád, még olyan márkák esetében is, amelyek igazán hűséges közönséggel rendelkeznek! Többségük ugyanazokat a gyakori, látszólag ártatlan hibákat követik el újra és újra, és ezek miatt tapasztalják azt, hogy a siker nem akar jönni. Nézzük a leggyakoribb hibákat, melyeket felismerve reméljük, nem követed el őket!
6+1 tuti TikTok követőszerző tipp
TikTok-nak a szórakozáson kívül, egyre fontosabb szerepe van a cégek termékeinek, márkáinak népszerűsítésében. Gyors sebességgel terjed ez a közösségi oldal az egész világban, kiemeltképp a 16-24 év közti fiatalok terén örvend nagy népszerűségnek
Tanácsok profi szakemberektől: Hogyan kezeld a közösségi média oldalaid
A Socialinsider csapata nemrégiben összeállított egy eKönyvet, amiben megválaszolják a fentebb feltett kérdéseket. A könyv ingyen letölthető, de hogy kicsit egyszerűsítsük a dolgot, összeszedtük a –szerintünk- legfontosabb információkat.
Hasznos információk webshopoknak
Nem csak a hétköznapi életünk változott meg szinte egyik napról a másikra, hanem az online viselkedésünk is. Éppen ezért az eddig megszokott rutinok helyett még inkább szükség van a megfigyelésre, alkalmazkodásra és bátor kilépésre, kommunikációs szempontból is. Webshopok szempontjából mutatunk be pár fontos kommunikációs változást.
A Facebook újabb trónbitorlója lehet: Hobbi
Szabadon szárnyalhatnak gondolataid! Ennek a programnak a használatával, nem kell visszafognod kreativitásodat, nincsenek határok a képek és szövegek formázásával kapcsolatban, amit ne tudnál megvalósítani.
Adobe Photoshop – A látszat néha csal
Szabadon szárnyalhatnak gondolataid! Ennek a programnak a használatával, nem kell visszafognod kreativitásodat, nincsenek határok a képek és szövegek formázásával kapcsolatban, amit ne tudnál megvalósítani.
Hogyan védd és fejleszd üzleted a vírus ideje alatt?
Az itt olvasható gondolatokkal nem spanyolviaszként ható megoldást akarunk adni, de szeretnénk inspirálni és új szemszögből is megvizsgálni a felmerülő problémákat. Tudjuk jól, hogy minden cég gazdasági helyzete más és más, ezért egyénileg kell jó döntést kidolgozni arra, hogy életben maradjon vagy akár erősebben jöjjön ki céged a helyzetből.